Mozgalmas időszakot élünk, miután hazajöttünk a szabadságról, elutaztunk Brüsszelbe az augusztusi hosszú hétvégén. Nagyon jól telt, sokkal jobb volt, mint amire számítottunk. Ezentúl aztán kísérletezhetem igazi gofrit sütni. Az első recept nem vált be, pedig azt írja a szerző, hogy hosszas utánaolvasás és nyomozás eredménye, viszont reggel kell nekiállni, naponta párszor átforgatni, dagasztgatni, és csak másnap sütni. Ennyit nem tudtunk várni, az eredmény nem aratott sikert, így a végén gofrikoch lett belőle. A képen a belga bolt látható, nem az én kirakatom...
Közben megy a szállító is haza, küldünk ismét dolgokat vele, hihetetlen, mennyi holmink van, és hiába küldünk haza, újrateremnek valahogy. A szállító kicsit őrült, nagyon sokat beszél, és nem kell mindent komolyan venni amit mond, de a szállításban nem ismer tréfát szerencsére.
Beszéltünk a víz-gázszerelőnkkel, nagyon lelkes, a gázterv engedélyezése sínen van, lehet már a héten meglesz. Kicsit sok a munkája most, de utána nekiáll a házunknak, fel fognak gyorsulni az események, lehet hogy a radiátorokat is felteszi még tél előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése