Nagyjából megvan hogyan szeretnénk az előkertet és az udvart elrendezni. Az előkert nagyon nagy, 10 m hosszú, van hely bokroknak és virágoknak. A tervezőben sajnos nem lehet élőképet kérni, csak felülnézetit, de legalább az látszik, hogyan akarjuk az egyes dolgok elrendezését. Hogy milyen virágok legyenek, azt még ki kell találni, a lényeg, hogy minél igénytelenebbek, évelő és fagyállók legyenek.
A terveket a garden planner demo programmal készítettem, 30 napig ingyenes a használata, az elég is rá. Garden Planner
Az előkert terve: a fa magnólia lesz, a bal oldali részen virágok, jobbra meg bokrok és virágok, a házra pedig rózsabokrokat szeretnék futtatni.
Az udvar terve:
A medence csak egy egyszerű felfújható gumimedence lesz pancsoláshoz, a garázs körül meg azért nincs többminden, mert hatrébb akarjuk majd tenni, illetve a kapuhoz közel egy tetőt az autónak.
2011. augusztus 28., vasárnap
2011. augusztus 19., péntek
Csillár
A gofri iránti nagy lelkesedésemben elfelejtettem beszámolni a Belgiumban vásárolt fő szuvenírről, ami nem más mint egy csillár. Véletlenül botlottunk bele Ghentben a kicsi ócskapiacba, mondanom sem kell, nagy örömünkre. Zoli szeme mindig felcsillan ilyenkor, a környéken meg azt hiszik, hirtelen kisütott a nap.
Először egy kicsi, petróleumlámpát utánzó "csillárt" néztünk ki magunknak, 4 eurót kért érte a néni, szinte ingyen van. Meg is vettük.
A piac első pillantásra:
És a kisebbik csillár, már a hotelben fotózva, mindenféle jóság szomszédságában:
A nagyobbik először csak tetszett, semmiféle szándékunk nem volt vele, de végül addig nézegettük, míg adtunk neki egy esélyt. Szét kellett szedni, kérdés, találunk-e szerszámot hozzá? Zoli végigjárta a piacot, mindenkinek elszedte a zsebcsavarhúzóját egy gyors próbára, és végül szerencsénk volt, talált egy megfelelőt. Szerintem több mint fél órába telt a szétszedés. Ja, azt nem mondtam még, hogy csak kézipoggyászt vittünk magunkkal, mert úgy olcsóbb. Tehát abba bele kellett férnie mind a kettőnek. Mivel Zoli nem ismer lehetetlent szét- és összeszerelés témában, egyértelmű, hogy sikerült a művelet, a reptéren szétszedették ugyan a csomagot, de nem problémáztak máskülönben. Így most itt vannak a csillárok Írországban, nemsokára behajóznak a kontinensre.
A nappaliba fogjuk tenni (majdnem azt írtam: a nagyszobába, de utána észbe kaptam, hogy a házunkban minden szoba nagy :)
Képek a piacról:

2011. augusztus 9., kedd
Udvar
Az udvar és kert eltervezése sok fejtörést okozott, még arra is rászántam magam, hogy megfizessünk egy kerttervezőt, válaszolt is az egyik a pár közül, akiknek írtam a neten, de aztán a második levelemre már nem jött válasz.
Rendeltem egy könyvet, minden kert tulajdonosnak nagy hasznára válót, írta a leírás, ahhoz hogy apa visszavigye még mielőtt belenézhettem volna, mert szerinte nagyon drága (6000 Ft) és profiknak való, ráadásul nem is kertekről szól, hanem inkább parkokról.
És végül rátaláltam az Igazira véletlenül, egy kiránduláskor láttam meg a könyvesboltban: Garden Design Bible a címe és nagyon jó.
Van benne kert terv családosok számára, falusi ház kertjéhez, modern, keleti és mindenféle. Rajz a kész kertről és terv mit hova ültessünk. Leírja a virágok fényigényét és a növénylistát. Ráadásul kevesebb mint felébe került a magyarnak.
Bele lehet lapozni az amazonon.

Vakáció
Mozgalmas időszakot élünk, miután hazajöttünk a szabadságról, elutaztunk Brüsszelbe az augusztusi hosszú hétvégén. Nagyon jól telt, sokkal jobb volt, mint amire számítottunk. Ezentúl aztán kísérletezhetem igazi gofrit sütni. Az első recept nem vált be, pedig azt írja a szerző, hogy hosszas utánaolvasás és nyomozás eredménye, viszont reggel kell nekiállni, naponta párszor átforgatni, dagasztgatni, és csak másnap sütni. Ennyit nem tudtunk várni, az eredmény nem aratott sikert, így a végén gofrikoch lett belőle. A képen a belga bolt látható, nem az én kirakatom...
Közben megy a szállító is haza, küldünk ismét dolgokat vele, hihetetlen, mennyi holmink van, és hiába küldünk haza, újrateremnek valahogy. A szállító kicsit őrült, nagyon sokat beszél, és nem kell mindent komolyan venni amit mond, de a szállításban nem ismer tréfát szerencsére.
Beszéltünk a víz-gázszerelőnkkel, nagyon lelkes, a gázterv engedélyezése sínen van, lehet már a héten meglesz. Kicsit sok a munkája most, de utána nekiáll a házunknak, fel fognak gyorsulni az események, lehet hogy a radiátorokat is felteszi még tél előtt.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)