Még a netes nézegetés közben kiválasztottuk a kedvencünket. Zoli végignézett egy csomót, aztán hétfőn E levitt minket. Ott találkoztunk a statikussal is. Először a kedvenchez mentünk el. Hát az első reakcióm a szörnyülködés volt, a ház nagyon nagyon el van hanyagolva. A kertbe ki se lehet menni, teljesen be van nőve bokrokkal és gazzal. Embermagasságú csalán mindenhol. A fákat nagy ügyesen kivágták, mindent újra kell telepíteni.
A házban pókhálók, kosz, felfordulás. Három éve nem lakik ott senki, de azelőtt se használta a néni a szobákat, csak a konyhát és a verandát. Az egyik szobában szinte teljes magasságban penészesek a falak, a padlódeszka fel van púposodva, a plafon mállik. A középső szobában is egyenetlen a padló, pókhálók mindenhol, az ablakokról pattogzik a festék, száraz falevelek, koszos ajtók. Akkor azt éreztem, hogy nekem nem kell ez a ház.
Elmentünk megnézni a többit is, sajnos egyikbe se tudtunk bemenni, de már kívülről is látszott, hogy nem ér annyi pénzt, amennyit kérnek értük, és több probléma lenne mint az első háznál, mert nincs alapjuk és repedtek a falak. Akkor már én is túl voltam az első sokkon, és megbeszéltük, hogy ajánlatot teszünk az első házra.
A tulajdonos 7,2 milliót mondott utolsó árként, mi 6,9-et fogunk ajánlani és max 7-ig megyünk fel. Ha nem egyezik bele, eljövünk és majd felhívjuk őket novemberben, hátha puhulnak.
Be is mentünk hozzájuk és nagy meglepetésre, elfogadták a 7 milliós árat. A férfi nagyon ragaszkodott a 7,2-höz, nem tűnt úgy, mint aki hajlandó annál lejjebb menni, de aztán mégis.
Csütörtökre sikerült időpontot kapni az ügyvédhez, összehívták az összes tulajdonosát a háznak, öten vannak összesen (örökösök). Leadtuk a papírjainkat, megkaptuk a szerződést, gyorsan átolvastuk és írtuk is alá rögtön. Azt hiszem, mindkét tábor boldog volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése