2012. augusztus 12., vasárnap
Zoli összement a sok munkától:
A kavicsnak szánt csúszda szétesett sajnos, pedig mennyit dolgoztunk rajta.
A fürdő csempézésével haladtunk volna, de menet közben derült ki, hogy két méretű csempét szállítottak le, két mmm a különbség, de összeadódik és egymás mellett nem szép. A dobozon a méret egyforma, kaliber név alatt van a reális méret. Jó vicc volt, még most is sírunk rajta.
2012. augusztus 3., péntek
Konyha
A konyha berendezése okozza a legtöbb fejfájást, miután szembesültem az átlagos árakkal. 400 ezer forint például normálisnak mondható, és ez csak a bútor, a tűzhely, hűtő és egyéb gépek nélkül. Volt egy csomó elképzelésem, amikről le kell mondanom a körülmények folytán. Csak egy példa, a mosogatót úgy rakta be a vízszerelő, hogy jobbkézre esik a csepegtető, pedig balra terveztem volna eredetileg. Aztán szerettem volna magasabb mosogatót, alacsonyabb tűzhelyet, de szerintem túl rövid a pult, nem lenne esztétikus. A sarokba is pultot terveztem, de akkor a hűtőnek nem marad hely, csak a másik oldalon, és túl nagyok lennének a távolságok. Amúgy mindennel így van, elég sok kompromisszumot kell kötnünk.
Próbálok úgy tervezni, hogy minél olcsóbb legyen, és minél több részét magunk tudjuk összeállítani, illetve részekből megvenni olcsóbban. Nagyon tetszik az Ikea Hack oldal, sok jó ötlet van fenn. Most pedig rákerestem, hogy DIY kitchen furniture és rengeteg találat jött fel (ennyi előnye van a recessziónak, hogy előtérbe került a csináld magad). Ezek közül a kedvenceim: Nyitott polcok, pult alatt nincs tele szekrénnyel és fiókkal. Én zsúrkocsit tervezek a pult alá. Bár lehet, hogy Jamie konyhája nem csináld magad készítésű, de van egy olyan feelingje: Egy ilyen szekrényt is elfogadnék:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)